A 20-21. században tapasztalható intenzív talajhasználat a mezőgazdasági művelés alatt álló talajaink erőteljes degradálódását, terhelését vonja maga után. Magyarország mezőgazdasági területének 35,3 %-a erodált valamilyen mértékben (8,5%-a erősen, 13,6%-a közepesen, 13,2 %-a gyengén). Ez nem csak a tápanyagban gazdag feltalaj fizikai csonkolódását jelenti az érintett területeken, hanem az elmozduló talajrészecskékhez kötötten, illetve oldott formában a makro- és mikroelem tartalom távozását is az érintett térrészekről. Becslések szerint hazánk lejtős területeiről a víz által lehordott humuszos feltalaj évi átlagban mintegy 80-110 millió m3, az ezáltal bekövetkezett anyagveszteség pedig mintegy 1,5 millió tonna szervesanyag, 0,2 millió tonna N, 0,1 millió tonna P2O5 és 0,22 millió tonna K2O . A szélerózió által okozott tápanyag és szervesanyag elhordás és áthalmozás számszerűsítése sok szempontból problematikus. NEEMANN (1991) becslései szerint egy erős szélesemény alkalmával talajtípustól és a feltalaj tápanyagtartalmától függően akár 10─162 kg ha-1 N, 30─246 kg ha-1 P2O5, 27─237 kg ha-1 K2O, 35─210 kg ha-1 MgO, és 115─642 kg ha-1 CaO hatóanyagban kifejezett tápanyagvesztés is sújthatja a mezőgazdasági területeket. Rendkívül fontos gazdasági és környezetvédelmi tényezőről van tehát szó, ha meggondoljuk, hogy Magyarországon a potenciális széleróziós veszélyeztetettség alapján az ország területének 26,5 %-a erősen veszélyeztetett, míg a közepesen veszélyeztetett területek aránya meghaladja a 40%-ot (LÓKI, 2003). Annak érdekében, hogy helyes intézkedéseket tegyünk a felszíni vizek tápanyag-terhelésének kontrolljában, hogy ismerjük a szedimentációs területeken történő tápanyag felhalmozódás mértékét és helyét, majd ezen információkat beépíthessük a környezetkímélő tápanyag gazdálkodási gyakorlatunkba, ismernünk kell a kiindulási területről érkező makro- és mikroelem veszteségek, áthalmozódás mértékét meghatározó folyamatokat. Ismernünk kell többek között a domborzati viszonyok, a talaj típus, a felszín borítottság stb. tápanyag-veszteséget befolyásoló szerepét, meg kell határozni e veszteség fő forrásait és útvonalait. Az 1970-es évekig a széleróziós kutatások elsősorban az „on-site” folyamatokra és hatásokra irányultak. Az 1980-as évek elejétől az „on-site” folyamatok tanulmányozása mellett az „off-site” hatások vizsgálata egyre inkább előtérbe került, ami a fenntartható és egészségesebb környezet kialakításának társadalmi igényével is magyarázható. A széleróziós kutatások elsősorban a szediment transzport kvantifikálására, számszerűsítésére törekedtek, annak meghatározására, hogy a különböző környezeti és antropogén hatások függvényében mennyi anyag erodálódik, transzportálódik és deponálódik. Fontos kérdés azonban az elszállított anyag mennyiségi számszerűsítésén túl az elszállított anyag elemösszetétele, szervesanyag tartalma is. A növényi tápanyagok közül a nitrogén, foszfor és a kálium sorsát, veszteségeit, környezetterhelését kíséri megkülönböztetett figyelem. A kiindulási talaj, valamint az elszállított szediment tápanyagtartalma közti összefüggést a feldúsulási viszonyaikkal jellemezhetjük.