Kutatási projekt

A globális klímaváltozás hazai változásai alföldi területeken


HASZNOSÍTHATÓSÁG SZINTJE

Ismeretbővítő kutatás (alap- elméleti kutatás)

KULCSSZAVAK

KUTATÁSI PROJEKT LEÍRÁSA

A Kárpát-medence területén az utóbbi száz évben világátlaghoz közeli, 0,8 oC-os melegedés, és tendenciájában 60–80 mm-es csapadékcsökkenés tapasztalható. Mivel azonban mind a hőmérsékleti értékek, mind a csapadék igen nagy szórást mutatnak, a változások trendjellegét sokkal nehezebb igazolni. Kutatásaink szerint azonban találhatóak olyan indikátorok (talajvíz, talaj, vegetáció, biomassza), amelyek alkalmasak a klímaváltozás következményeinek feltárására. Az is megállapítható, hogy a földtörténet során (a geológiai időskálán a közelmúltban) voltak a jelenleginél jelentősebb klímaváltozások is. A klímaváltozás egyik legjobban azonosítható indikátora a talajvíz. Geoinformatikai módszerekkel meghatároztuk vízhiány mértékét a talajvízsüllyedéssel leginkább sújtott kárpát-medencei területen, a Duna–Tisza közén. Megállapítottuk, hogy egy-egy szárazabb időszak után a (kb. 10 ezer km2-nyi) területen a kialakuló vízhiány közel 5 milliárd km3, ami megközelíti Magyarország teljes év vízfelhasználását. 2009 őszétől 2010 végéig az eddig mért legcsapadékosabb időszak alakult ki a tájon, de a legnagyobb talajvízcsökkenéssel jellemezhető területeken, még mindig vízhiány tapasztalható – igaz mértéke lényegesen csökkent. Mindez megerősíti azokat a korábbi megállapításainkat, hogy a terület egy tizedén a szárazodási folyamatok visszafordíthatatlannak látszanak, hiszen még egy szélsőségesen csapadékos időszak után sem volt lehetősége a talajvízkészletek visszapótlására. A Duna–Tisza közi hátság egyes részein végzett biomassza vizsgálatok azt mutatják, hogy a jelentős talajvízsüllyedéssel érintett területeken a fás vegetáció már alig függ a talajvíztől, azaz sokkal jobban ki van téve a csapadékeloszlás szeszélyességének. Mindez azt is mutatja, hogy a fás növényzet biológiai aktivitása egy bizonyos határon túl már érzékeny a talajvízszint süllyedésre, és így a klímaváltozás hosszú távú változásaival is áttételesen kapcsolatban van. A csapadékcsökkenés nyomán kialakuló tartós talajvízszint-csökkenés egyes talajtípusok átalakulását okozzák. Leglátványosabb változások a szikes talajok esetében figyelhető meg. A kutatások azt bizonyítják, hogy a szárazodási folyamat eredményeként a Kárpát-medence szikes területein általánosan sócsökkenés és humusztartalom növekedés figyelhető meg a felszín közeli talajszintben, s ezzel egy időben sztyeppesedési folyamatokat regisztrálhatunk. Ez az átalakulás tapasztalataink szerint akár 2-3 évtized alatt is végbemehet. A klímaváltozás egyik legsokoldalúbb indikátora a növényzet. Ez ugyanis jelezheti a rövid idejű változásokat, fontos jelzője lehet a szélsőségeknek, de alkalmas lehet arra is, hogy az éghajlati szélsőségek hatásait letompítva, a változásokat akár tendenciaszerűen érzékeltesse. A vegetáció a klimatikus körülményekhez igazodó biomassza-produkcióval, vagy a megváltozó körülményekhez való alkalmazkodás mértékével, netán annak hiányával jelezheti leginkább az életkörülmények megváltozását. A kutatások feltárták azt is, hogy a múltban a növényvilág sokszor a vegetációs zónák eltolódásával reagált a klimatikus feltételek megváltozására. A vizes élőhelyei is sokfelé kiszáradásnak indultak, amit a növényzet degradációja kísér. Példaként említhető, hogy az egykor nedvesebb láperdők részben klimatikus okok miatt szorultak vissza, más részt kivágták őket. Helyükön ma leginkább zsombéksásosokat és üde lápréteket találunk, de mára ezek is megfogyatkoztak. A nedvesebb, deflációs mélyedésekben kialakult üdébb lápi növényzetet láprétek, mocsárrétek váltották fel, amelyek a további kiszáradás hatására sztyeppesedő kékperjés láprétekbe, majd sztyepprétbe alakulhatnak át. A fenti átalakulás következtében élőhelyzonáció-eltolódás következett be. A legjobban szárazodó területeken egyes vegetáció-együttesek eltűnnek, a talaj és a vizellátottság függvényében degradációs átalakulási „sorok” regisztrálhatók, a kisebb külső változások esetén is jelentősen átalakulhat a különböző asszociációk fajösszetétele, felszínborítási arányai. De az is előfordulhat, hogy egy élőhelytípus kényszermigrációval visszahúzódik egy még számára tolerálható felszínre. Az alföldi növényzet változásainak egyik fontos következménye, hogy egy vegetációtípus mai állományai nem feltétlenül ott találhatók, ahol 100–200 évvel ezelőtt voltak. A csökkenő felszíni vízkészletek hatására sokfelé megfigyelhetőek a táj átalakulásai. Igaz, ez a tájátalakulási folyamat már sokkal régebb óta zajlik, azonban az utóbbi néhány évtizedben a változások hátterében jelentős fordulat történt. A megelőző másfél-két évszázadban inkább az ember tájátalakító szerepe dominált (és ez okozta a változásokat), az utóbbi 30–40 évben viszont a természetes változások következményeivel szembesülhetünk. Leglátványosabb a vizes élőhelyek rohamos csökkenése, átalakulása. Például az egykor nagy számú szikes tóból, mára már alig maradt meg néhány, de azok felülete is jelentősen csökkent, medrüket fokozatoson elfoglalja a partmenti gyomvegetáció. Egyes nedves években ugyan úgy tűnik, mintha a korábbi vizes területek megújulnának, azonban erre éppen a gyomvegetáció miatt nincs esély. A klímaváltozással kapcsolatos tájváltozás azonban sokkal összetettebb, mint a vizes területek csökkenése – bár kétségtelen, hogy a változások hátterében a táj vízforgalmának változása áll. A megváltozó minőségű talajokon átalakul a természetes vegetáció összetétele, ami a természetes tájak arculatának jelentős változását eredményezi. Miután az Alföldön a mezőgazdasági területek és a beépített felszínek aránya magas, a klímaváltozás tájra gyakorolt hatását nehezebb felismerni. Pedig a változásoknak legalább két fontos következménye már sejthető: egyrészt a szikes területek visszaszorulásával sokfelé megváltozik a táj arculat, például a híres magyar puszta is teljesen átalakul, másrészt a talajok sótartalmának csökkenése, szervesanyag-tartalmának növekedése sok természetvédelmi oltalom alá helyezett (pl. Natura 2000-es) területen megteremtheti a mezőgazdasági hasznosítás lehetőségét, miközben megszünteti védettségének indokoltságát.